Amikor egy link segít eladni a házadat

Nem állunk még igazán költözés előtt a családommal, de már nagyon régóta dédelgetjük a gondolatot. Na jó, legyünk őszinték: én dédelgetem egyedül, mert a feleségem nagyon szeret ott élni, ahol most vagyunk. Én is élveztem az utóbbi 8 évet, amit itt töltöttünk, de azóta már szeretnék valami változást az életünkbe. és mégis mi lehetne nagyobb változás a költözésnél?

Persze, amíg nincs közös elhatározás, addig nem is lehet lépni semmit az ügyben, én pedig nem erőltetem a dolgot, de azért apró lépéseket elkezdtem tenni az ügy érdekében. Felújítom szép lassan a kertet, hogy könnyebben tudjuk majd eladni a házat, ha eljön az ideje, és gondoskodni kezdtem az energetikai tanúsítványról is.

Hogy az micsoda? Nagyon érdekes, mert elméletileg egy kötelező dolog, de én még soha nem hallottam róla korábban. Valószínűleg azért nem, mert amikor még ideköltöztünk, ez nem volt kötelező. Ha jól tudom, az EU szabályainak felelt meg Magyarország akkor, amikor 2012-ben kötelezővé tette, hogy csak akkor lehet ingatlant eladni, ha készül róla hiteles energetikai tanúsítvány. Rendben, de még mindig nem mondtam el, hogy mi ez.

Az energetikai tanúsítvány, vagy rövidebben energiatanúsítvány egy papír, amin szakértő mérnökök rögzítik, milyen energiahatékonysági besorolásba esik az adott ingatlan. Olyan ez, mint mikor megnézed a mosógépen, hogy mennyi áramot fogyaszt. Minél jobb a házad besorolása, annyival energiatakarékosabb benne élni – ennyire egyszerű.

Az egy dolog ugye, hogy kötelező, na de fizetni is kell érte? A válasz: igen, de nem sokat. A www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/ oldalon megtalálod az árakat, és láthatod, nem fog a földhöz vágni a tanúsítvány elkészíttetése. Azért ezt a linket osztom meg veled, mert végül őket találtam a legprofibbnak ebben a témában (pedig láttam már néhány oldalt ezzel kapcsolatban). Ők gyorsak, precízek, és minden szempontból elnyerték a bizalmamat. És ha már meg kell csináltatni a tanúsítványt, akkor ilyen emberekre szeretném bízni a munkát.

Jó kérdés, hogy ezt vajon mindenkinek kell? Mert a falu széli templomot elnézve elég nagy a belmagasság ahhoz, hogy azt egykönnyen ne lehessen befűteni. Amikor rátaláltam az e-tanusitas.eu oldalra, alaposan körbenéztem az oldalon, és megtaláltam, hogy bizony nem mindenkinek kötelező a tanúsítvány. Csak hogy a példámnál maradjak, a templomok, és a vallásokkal kapcsolatos épületek felmentést kapnak ez alól, valamint a mezőgazdasági célú épületek, műhelyek, és 50 négyzetméternél nem nagyobb, különálló épületek (amikben nem laknak). Kivételek tehát persze vannak, de mi nem tartozunk közéjük.

A következő lépés, hogy hogyan csináltassam meg a tanúsítványt úgy, hogy a feleségem nem fogjon gyanút? Nem akarom ugyanis, hogy azt higgye, a beegyezése nélkül én már elkezdtem túladni a házon. Ebben segített az, hogy a munkám kapcsán egyszer csak tényleg szembe jött velem a www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/ link, így mondhattam azt neki, hogy ha már a véletlen így hozta, akkor igazán ránézhetnénk, hogy mi is ez. A feleségem telefonján mentünk föl az oldalra, és azt mondtam, ha már megtaláltuk, csináltassuk meg, mert amúgy is kíváncsi vagyok, mennyire energiahatékony az otthonunk.

Mivel nagy környezetvédő, igazából a feleségemnek is tetszett az ötlet. De az is lehet, hogy igazából átlát rajtam, mint a szitán, és hagyja, hogy szép lassan, lépésről-lépésre haladva haladjak előre a lakás eladásával. Mivel a tanúsítvány 10 évig érvényes, bőven van időnk még a lakás eladásával foglalkozni, viszont amikor eljön majd az ideje, már nem fog ez nekünk különösebben problémát jelenteni.