Így választottam én ki a szuperbiztonságos motoros felszerelésem a motoros boltban.

Mikor úgy döntöttem, hogy belevágok, és mindenki véleményét figyelmen kívül hagyva motorozni kezdek, olyan érzésem volt, mint mikor egy rab leveti láncait. Nem hittem, hogy ennyire felszabadító lesz, és ilyen nagy szabadságot ad nekem a dolog.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy barátom egyszer felhívott, hogy vett egy nagy motort, és ha van kedvem, menjünk vele egy karikát, megmutatná milyen, mert az biztos, hogy ilyen érzést még nem tapasztaltam. Először bevallom, kicsit tartottam tőle én is, de aztán a kezdeti félelem elmúlt, és csak a végtelen szabadságérzet maradt, amit eddig semmi nem tudott ezen kívül megadni a számomra. Akkor megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, én is motorozni fogok. Megcsináltam a jogsit, ami nem volt egyszerű, hiszen hiába tudtam már a KRESZ-t, egy motorosnak sokkal több mindenre kell odafigyelnie, mint annak, aki autóval közlekedik, ráadásul annak is megvannak a fogásai, hogy hogyan kell ezeket a motorokat kezelni, mozgatni. Ugyan is a több száz kiló, ha nem jár a motor, csak úgy mozdul meg, ha toljuk, és nem mindig egyszerű ez a feladat. De persze, ez a legkevesebb. hamar meglett a jogsim, majd következett a második lépés, meg kellett venni a motorozáshoz szükséges felszerelést.

Aki erre adja a fejét, az tudja, hogy nem olcsó hobbit választott magának, de mivel az érzés, amit ad, minden pénzt megér, így egyik motoros sem törődik ezzel igazán. Mindig, minden körülmények között a biztonság az elsődleges, mikor kiválasztjuk a felszerelésünket. Néha, elvétve látni az utcákon pólóban meg rövidnadrágban motorozó egyéneket, de ez óriási felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot. Mer nem is kell gyorsan menni, elég egy figyelmetlen autós ahhoz, hogy boruljon minden a szó, szó szoros értelmében, és ilyenkor, ha nincs rajtunk megfelelő védőfelszerelés, ne is menjünk bele, micsoda bajok történhetnek.

Mikor én kiválasztottam a motoros ruhámat, nagyon sok helyen körbekérdeztem motoros körökben, hogy ki mit ajánl. Persze, ahány ember annyi vélemény, de a többség azt ajánlotta, keressem fel a Shox-ot, ami egy nagyon profi és széles választékot kínáló motorosbolt.

Van ugyan webshopjuk, ahol mindent meg lehet rendelni, de mindenki azt javasolta, hogy menjek el, és próbáljam fel előbb, ami tetszik, mert az, hogy jól néz ki, és minőségi, még nem azt jelenti, hogy nekem kényelmes és praktikus is lesz.

Úgy csináltam, hogy rákerestem az oldalukra, összeirkáltam, hogy mire van szükségem, majd megnéztem, hogy melyikből mi tetszik, és mikor odamentem, már volt valami féle elképzelésem. Természetesen a fele legalább nem az lett, hiszen ott a boltban nagyon készségesen segítettek nekem, és ha tudtak ajánlani az én választásomnál, számomra jobbat, akkor ezt késlekedés nélkül meg is tették.

Azóta már szereztem jó pár kilométernyi rutint, és elmondhatom, hogy a felszerelésem minden darabja jó választásnak bizonyult. Imádom a motorozást, és már nem csak a szabadság érzését adta nekem, hanem új barátokat, és szerelmet is találtam.

És arra is rájöttem, hogy bár valóban lehet ez veszélyes is, de igazán, ha az ember a szabályokat betartja, és nem vagánykodik túlságosan, nagyon össze kell játszania minden negatív tényezőnek ahhoz, hogy baj történjen. Még soha nem volt semmi, nem borultam, nem estem, és úgy tervezem, hogy így is marad. de ha mégis megtörténne, biztos vagyok benne, hogy nagy bajom nem történhet, mert minden esetben, ha motorra ülök, rajtam van a szuperbiztonságos motoros felszerelésem.