Hogyan szerezz motoros jogsit?

Mivel a motoros téma már többször szóba jött (olvashattatok már motoros boltról, bukósisakokról és motoros kesztyűkről is) úgy gondoltam, hogy megosztok veletek egy fontos linket a témában: motor-jogositvany.hu/arak. Csak hogy tájékozódni tudjatok. Ez egy fontos link a gyűjteményben, hiszen sokan motoroznak közületek. Ha pedig szeretnétek komolyabb jogsit szerezni, mint amivel eddig rendelkeztetek, akkor itt tájékozódni tudtok az aktuális árakról.

Jó tudni, hogy milyen szolgáltatásért mennyit kérnek el, hogy nehogy becsapjanak titeket. Fontos tudni azoknak is az árakat, akik előre számolnak és gyűjtenek rá, mert nem engedhetik meg maguknak bármelyik pillanatban, hogy beiratkozzanak egy tanfolyamra. A vizsgadíjakat törvény határozza meg, tehát ezek soha nem lehetnek sem többek, sem kevesebbek. Erre tényleg figyeljetek oda, mert ha többet kérnek, az csalásnak számít. A KRESZ vizsga jelen pillanatban 4 600 forint, a rutinvizsga 4 700 forint, a forgalmi vizsga pedig 11 000 forint, amihez hozzá tartozik még a vizsga óradíja is, ami a linkelt oldal tanúsíága szerint a Fordulat Autós-Motoros Iskolánál 8 800 forint.

A tanfolyamoknak az árai már nincsenek törvényileg szabályozva, szóval eltér minden iskolában, de itt is jó tudni egy általános árat, hogy nehogy túl sokat fizess olyan szolgáltatásokért, amit ugyanúgy megkaphatsz máshol, csak olcsóbban. A robogókhoz szükséges tanfolyamok körülbelül 80 000-100 000 forintba kerülnek. Ez a legolcsóbb kategória. Az A1 kategória 100 000 és 120 000 forint között mozog. Az A2 jogsi megszerzése 120 000 és 140 000 forintba kerül, habár bizonyos esetekben találhatsz olcsóbbakat is, ha valamilyen akciója van az adott iskolának. És végül az A kategória, ami a legdrágább, azonban aki ezzel a kategóriával rendelkezik, az onnantól kezdve bármilyen motort vezethet a legkisebb mopedtől a legnagyobb szörnyetegekig. Érdemes tehát szemügyre venni az oldalt, amit említettem, mert egyrészt remek tájékozódási alap (habár a Fordulat kifejezetten jó árakkal dolgozik sok másik intézményhez képest), másrészt egy kitűnő autós-motoros iskola elérhetősége, ahová bárki bizalommal fordulhat, ha jogosítványt szeretne szerezni.