Egy link vezetett rá a megoldásra

Egy hónappal ezelőtt sajnos elhalálozott az apósom hosszan tartó betegség után, amit a férjem nagyon nehezen viselt. Egyre többet veszekedtünk, és láttam rajta, hogy már csak árnyéka annak az embernek, akivel én összeházasodtam annak idején. Nem is kerítettem nagy feneket a dolognak, hiszen tudtam, milyen nehéz elveszíteni az embernek az egyik szülőjét, pláne, ha korábban nem érte ilyen tragédia.

Egészen addig nem kezdtem aggódni, amíg bele nem néztem a ruhásszekrényébe, ahol üres alkoholos üvegeket találtam. Rögtön meghűlt bennem a vér, és pánikba estem, hogy a férjem az alkoholizmus felé kezd menetelni bánatában.

21. századi emberként rögtön az internethez fordultam, hogy az alkoholizmus jelei után kutassak. Sajnos beigazolódtak a félelmeim, a férjem szenvedélybeteggé vált. Az egyik találat viszont elvezetett egy olyan weboldalra, ami megoldást kínál a hasonló helyzetben lévőknek.

Találtam egy központot, ahol szakértői segítséggel kezelik az alkoholizmust, és segítenek a pácienseknek kilábalni belőle. Ami hitelessé teszi az egész programot, az az, hogy az az addiktológiai szakembereken kívül olyan személyzet van ott, akik maguk is gyógyult alkoholisták, ezzel példát mutatva a bevonulóknak.

Felvázoltam a férjemnek a helyzetet, és döbbenten jött rá, hogy valóban jelentkeznek nála az alkoholizmus jelei. Éppen ezért kész volt megtenni a megfelelő lépéseket, hogy kigyógyuljon belőle, és a családunk élete visszatérjen a rendes kerékvágásba. Bár sok negatívuma van az internetnek, a megtalált link segítségével viszont a családunk egy nagy krízisből tudott kilépni.