Miért alszik a barátnőm pasija egy hete a kanapén

Mióta elköltöztünk az egyetem után Budapestről, az akkori barátnőimmel elég ritkán tudunk találkozni. Csak akkor, ha valamiért egy pár napra vissza kell utaznunk, és nemrég épp így volt, üzleti úton fel kellett jönnünk a párommal pár napra. Ilyenkor mindig küldök egy üzit körbe a lányoknak, hogy ki érne rá összefutni, meg is beszéltünk pár találkozót.

Miközben vártam Zsanira a waffelezőben, ahova megbeszéltük a talit, már ki is találtam pár témát amit bedobhatnék, felidéztem miről beszélgettünk múltkor, hogy rákérdezzek mi lett végül az új munkahelyével, akarnak-e még kutyát, ilyesmik. Na, amikor felbukkant, akkor sztornó az egész. Látszott rajta, hogy tiszta ideg.

  • Szia – köszönt.
  • Szia – mondom.

Kicsit beszélgettünk, velem rendes volt és jól leplezte, hogy valami nincs rendben. De én azért rákérdeztem, mizu.

  • Csak egy hülyeség, nem fontos.

Végül aztán sikerült kiszednem belőle, hogy a laptopjával van baja. Elsőre nem teljesen értettem, mert folyton mondta, hogy semmiség, közben valamiért a srácra haragudott, de aztán végül összeállt a kép. Ezt a kis gépet a születésnapjára kapta tőle, és jó persze nem dolgozik rajta, max megír pár e-mailt, meg nem is játszik, inkább a facebook-ra van, meg vicces videókat nézni, de az utóbbi időben úgy lelassult, hogy alig hoz be valamit, kihűl a kávé, amíg bekapcsolásnál betölt és érzékelhetetlen.

Aztán amikor megkérte a barátját, hogy csináljon vele valamit, akkor jött a tipikus duma, hogy:

  1. Nincs annak semmi baja.
  2. Mert te minden hülyeségre rákattintasz.
  3. Úgyis csak a facebookra használod, arra így is jó, nem?

Na, a végére én is jól felhúztam magam a történeten, és teljesen kielégítette az igazságérzetemet, hogy a gyerek egy hete a kanapén alszik, úgy összevesztek. De aztán rátértünk arra, hogy mi az igazi probléma.

Én egy ideje már nem akarok másra támaszkodni, hogy oldja meg helyettem a kütyükkel kapcsolatos gondjaimat. Annyira összefonódott velük az életem, és annyit használom őket a munkám során és a magánéletben is, hogy tudom, ha nem jó, akkor szakemberre kell bízni a dolgot.

Ég és föld a különbség aközött, amikor egy jól működő gépet használunk, és amikor egy rosszul működőt. Ennek nem szabad frusztrációt okoznia. Nincs túl kicsi probléma, és ezt mondtam a barátnőmnek is. Ha őt zavarja az, hogy lassabb a gép, mint új korában, akkor ez már elég ok arra, hogy segítséget kérjen, és ehhez nem kell a pasija, vagy valami hobbi tech guru, aki hozzáértőnek gondolja magát.

Én egy ideje már mindenről mániákusan gyűjtöm a linkeket (mert egyszer talán még hasznos lehet), szóval hamarosan már együtt görgettük a telefonunkon a böngészőt asus szervízeket keresve. Vannak külön márkaszervízek, de teljesen jók azok a könnyen elérhető szervízek is, ahol többféle géppel is foglalkoznak egyszerre. Mi is találtunk egy csomó helyet, már csak ki kellett választani a legszimpatikusabbat az asus szervízek közül, aminek még az árai is elfogadhatónak tűntek. Végül erre a boltra esett a választás, de itt már el kellett köszönnünk egymástól. Pár nap múlva azonban kaptam is az üzenetet (laptopról küldve), hogy gyorsan és ügyesen lepucolták a gépet, kedvesek is voltak, és hogy nagyon örül, hogy épp ezt a helyet választottuk az asus szervízek közül. 🙂